Biztosítási hírek

 

Megalakulhat az új uniós szuperfelügyelet

 

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Bizottság megegyeztek arról, hogy olyan ügynökségeket hoznak létre, amelyek a jövő évtől kezdve felügyelet gyakorolnak a bankok, a biztosítóintézetek és a pénzpiacok felett.

Az egyezményt még jóvá kell hagyniuk az európai pénzügyminisztereknek és az Európai Parlamentnek. Az egyezmény révén létrehoznak egy úgynevezett európai rendszerkockázati igazgatóságot, amely az európai gazdaságot érintő rendszerkockázatokat ellenőrzi. Michel Barnier , az EU belső piaci biztosa mérföldkőnek nevezte a megállapodást, amelynek nyomán már januárban felállhatnak az új pénzügyi ellenőrzési szervek - jelenti a BBC.

A legtöbb válságot rendszerszintű kockázatok okozzák, amelyek több ok miatt is kihívást jelentenek. Először is nem könnyű ezeket felismerni, és még nehezebb bizonyítani a létezésüket. Emellett meghaladja a képességünket, hogy a fordulópontok időzítését, a buborékok kipukkadását, a piacok és a hitelezés „lefagyását” előre jelezzük. Végezetül a válságok egyáltalán nem lineáris jelenségek, ami azt jelenti, hogy figyelmeztetés nélkül következnek be – írta a Világgazdaságban Michael Spence közgazdász nemrégiben.


Szerző: BBC News - Világgazdaság Online

vg.hu, 2010. 9. 3. 11:15

 

 

Két biztosítót bírságolt a PSZÁF

 

A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t valamint a Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t is 100-100 ezer forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt - a határozatok pénteken kerültek fel a felügyelet honlapjára.

A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t arra szólította fel határozatában a PSZÁF, hogy az ügyfelekkel ismertesse a biztosítási szerződések fontos tartalmát, továbbá az életbiztosításoknál aktualizálja a nyilvántartását, hogy abban pontosan szerepeljenek a be- és kifizetések. Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t padig arra szólította fel a felügyelet, hogy a panaszkezelése során maradéktalanul tartsa be a jogszabályban meghatározott válaszadási határidőt.

MTI

hvg.hu, 2010. szeptember 3., péntek, 10:45

 


Megugrottak a magyar törlesztésbiztosítási díjak

 

Hatheti csúcsra emelkedett a magyar adósságtörlesztés leállásának kockázatára köthető biztosítási tranzakciók díjszabása kedden kora délutánra Londonban.

A szakértők ezt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek arra a hétfői kijelentésére vezették vissza részben, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás egy kölcsönszerződés volt, nem pedig gazdaságpolitikai együttműködés, továbbá arra, hogy a heti kincstárjegy aukción a múlt héten és kedden is magasabb hozam alakult ki.

A magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítására kínált hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása kedden kora délután 375 bázispontra nőtt, július 16-ika óta legmagasabb szintre emelkedett a délelőtti 370 bázispontról, és hétfő esti 359,5 bázispontról - a Markit adatai szerint.

MTI

mfor.hu, 2010. augusztus 31. kedd 15:24

 

 

A PSZÁF keményen odavágott a biztosítóknak


Négy biztosító ellenőrzése során 13 határozatot hozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ebből 3 kötelezéssel, míg 10 bírsággal zárult - a határozatok kedden jelentek meg a felügyelet honlapján.
Az Allianz Hungária Biztosítót egy határozatban - bírság nélkül - a panaszok ügyintézési határidőinek a betartására kötelezte a felügyelet, majd az ilyen határidők megsértéséért egy másik határozatban 100 ezer forint bírságot szabott ki.

A biztosítási titok megsértése miatt 200 ezer, míg a nyilvántartási hiányosságok miatt újabb 100 ezer forint bírságot szabott ki a PSZÁF az Allianz Hungáriára. Az Aegon Magyarország bírság nélküli kötelezést kapott a panaszkezelési határidők betartására, míg 100 ezer forint bírságot kell fizetnie az ügyfél tájékoztatási szabályok megsértése miatt.

Az Uniqa Biztosítóra két határozatban 100-100 ezer forint bírságot szabott ki a felügyelet a panaszkezelési határidők be nem tartása miatt. A Groupama Garancia biztosító ellen 5 határozat született. Ebből egy volt bírságmentes a panaszkezelési határidők megsértése miatt. Ugyan ezért 3 határozat egyaránt 100-100 ezer forint bírságot tartalmazott, míg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) szabályainak megsértése miatt 150 ezer forint bírságot kell fizetnie a biztosítónak.

MTI
Hírszerző.hu, 2010. augusztus 31., 15:03

 

 

Korán jött baleset

 

A sofőr éppen hogy megkötötte kocsija kötelező felelősség-biztosítását, másnap máris balesetet okozott. A biztosító nem akarta rendezni a kárt, arra hivatkozva, hogy a szerződés még nem lépett hatályba, mert az első biztosítási díjat a karambolozó ügyfél még nem fizette be.

Ment a huzavona. Mivel a károsultnak volt cascója, a saját biztosítója megtérítette neki a kárt, utána pedig megpróbálta bevasalni az összeget a balesetet okozó sofőrön. A per fő kérdése így az volt: a kárt a felelősségbiztosítón vagy személyesen a sofőrön lehet-e behajtani?

A felelősségbiztosító azzal érvelt, hogy a biztosítás általános szabályai szerint a szerződés akkor lép hatályba, amikor az első díjat befizetik. Mivel ez csak napokkal a baleset után történt meg, így a káresemény bekövetkeztekor az ügyfél szerződése még nem élt. A sofőr viszont azt mondta, hogy a szerződés megkötésekor az üzletkötőnek átadta az első biztosítási díjat, ő arról nem tehet, hogy a biztosító embere csak később fizette be a kasszába.

Kiderült, hogy a biztosító üzletkötőjének nem volt feladata a pénz átvétele, sőt nem is vehetett volna át pénzt, hanem azt csekken kellett volna befizetnie az ügyfélnek. Az ügyfél viszont a polgári törvénykönyvre hivatkozott, amely kimondja: az alkalmazott és a tag jogkörének korlátozása harmadik személy irányában hatálytalan. Hogy az ügynöknek van-e joga átvenni a pénzt vagy nincs, ahhoz neki semmi köze. Ő a pénzt odaadta, az ügynök pedig nem mondta, hogy nem veheti át.

Általános szabály a biztosítási szerződések esetén, hogy ha a pénzt a biztosító alkalmazottjának adja át az ügyfél, akkor azt legkésőbb négy nap múlva kell a pénztárba megérkezettnek tekinteni, kivéve, ha az ügyfél bizonyítja, hogy az oda már korábban megérkezett – erre alapozta ítéletét a bíróság. Bár vitás, hogy az üzletkötő a biztosító alkalmazottja-e, és ha nem, akkor ez hogyan hat az ügyféllel fennálló jogvitára, ám mindegy is, mert ha az üzletkötő alkalmazott, a neki átadott pénzt akkor is csak négy nappal később kell a pénztárba megérkezettnek tekinteni.

Ezek szerint a baleset a szerződés hatályosulása előtt történt, így a kárt a sofőrnek kell megtérítenie.

Dr. Tanács Gábor

szabadfold.hu, 2010. augusztus 29.

 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

Oldal 1 / 58
Biztosítási hírek